Kinövi vagy megtanulja? – Gondolatok és tények az ADHD változásáról

„Semmi baj, majd kinövi, ha felnő!” – hányszor hallani ezt a mondatot, amikor egy gyerek képtelen egy helyben ülni, folyton elhagyja a holmijait, vagy épp ezer lánggal ég, de öt perc után megun mindent. 

De vajon tényleg ilyen egyszerű lenne? 
Egyszer csak elérünk egy bizonyos életkort, és az ADHD köddé válik?
A rövid válasz az, hogy nem, de a valóság szerencsére sokkal izgalmasabb és reménytelibb ennél.
Képzeld el úgy, mintha az emberi agyak különböző operációs rendszerek lennének. A többség Windows-t futtat (ők a neurotipikusok), míg az ADHD-sok agya egy teljesen egyedi macOS. 
Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, de teljesen másként kezelik a memóriát, a figyelmet, a motivációt és azt a területet, ami a tervezésért és a szervezésért felel.
A tudomány ráadásul kimutatta, hogy az ADHD-s agy bizonyos részei, különösen a homlok mögött található prefrontális kéreg, egyszerűen komótosabban érik. 

Akár 2-3 éves lemaradásban is lehet az átlaghoz képest. Ezért van az, hogy egy ADHD-s kiskamasz érzelmi szabályozása vagy szervezőkészsége néha egy jóval fiatalabb gyerek szintjén mozog. De a kulcsszó itt az, hogy érik – azaz folyamatosan változik!

Agyunk szuperereje: A neuroplaszticitás

Régen azt hitték, hogy az idegrendszerünk a gyerekkor végével megcsontosodik. Ma már tudjuk, hogy ez óriási tévedés. Az agyunk elképesztően képlékeny, pont mint a gyurma – ezt hívjuk neuroplaszticitásnak.
Amikor új szokásokat tanulunk, mozogtunk, vagy célzottan fejlesztjük magunkat, az agyunk fizikai értelemben is átstrukturálódik: új autópályákat (idegrendszeri útvonalakat) épít ki a figyelem és az önkontroll támogatására.

A neurotréning gyakorlatokkal az agy szó szerint megtanulja, hogyan lépjen be a koncentráció zónájába, és hogyan maradjon ott. Ez a módszer nem változtatja meg a személyiséget, de segít „csendesíteni a belső zajt”, így a mindennapi tanulás, szervezés és fókuszálás sokkal könnyebbé válik.

Ahhoz, hogy megértsük, mi történik az évek során, le kell számolnunk egy régi tévhittel. Az ADHD nem egy betegség, amit el lehet kapni, vagy amiből ki lehet gyógyulni. Ez egy neurofejlődési sajátosság.

Mivel az agy formálható, logikus, hogy edzeni is lehet.

 

Edzés az agynak: A neurotréning ereje

Ma már rengeteg olyan eszköz áll rendelkezésre, ami közvetlenül segíti az idegrendszer hatékonyabb működését. Ezek közül az egyik legígéretesebb a neurotréningek.

Akkor most eltűnik az ADHD felnőttkorra?

Ha a statisztikákat nézzük, a diagnosztizált gyerekek egy részénél felnőttkorra a tünetek annyira lecsökkennek, hogy klinikailag már nem minősülnek ADHD-snak. De ez ritkán jelenti azt, hogy az idegrendszerük hirtelen „átlagossá” vált. 

Mi történt akkor?

Két dolog kombinációja:

1 Beérett az idegrendszer: A korábban említett biológiai érési késés behozta magát.

2 Kialakultak a segítő stratégiák:  A felnőtt megfelelő segítséggel, megtanulta kompenzálni a nehézségeit. Már nem rohangál az asztal körül (mert a fizikai hiperaktivitás belső feszültséggé, pörgéssé szelídült), megtanulta a helyes légzésszabályozást, és digitális naptárakat, emlékeztetőket, vagy épp neurotréninget használ, hogy kordában tartsa a káoszt.

A cél nem a „beolvadás”, hanem az önismeret lett. 

A modern neurodiverzitás-szemlélet szerint a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, ha görcsösen olyanná akarunk válni, mint a többség. Nem az a cél, hogy egy egyedi, kreatív, ezer lánggal égő ADHD-s agyból egy monoton, szabálykövető robotot faragjunk.

A valódi siker titka ebben az esetben, nem a „kigyógyulás”, hanem a megértés és az alkalmazkodás. Ha egy gyerek (vagy felnőtt) megismeri a saját agya működését, tudja, mik a gyenge pontjai, de tisztában van az óriási erősségeivel is (kreativitás, hiperfókusz, empátia, out-of-the-box gondolkodás), akkor olyan környezetet tud teremteni maga köré, amiben nemcsak túlél, hanem ragyogni fog. ☀️

M.Sipos Laura

Integratív pedagógus & coach