Amit a gyerek nem tanul meg tőlünk, azt később nehéz pótolni – az önkontroll és a stresszkezelés szerepe

A mai világban a gyerekeket rengeteg inger, elvárás és feszültség éri. Iskola, teljesítménykényszer, kortárs kapcsolatok, digitális túlterheltség – mindez már egészen kicsi korban hatással van az idegrendszerükre. Mégis gyakran megfeledkezünk arról, hogy a gyerekek nem ösztönösen tudják kezelni a stresszt vagy szabályozni az indulataikat. Ezeket a készségeket tanulniuk kell – és ezt elsősorban a szülőtől tudják elsajátítani.

Ez nem vélemény vagy divatos pszichológiai irányzat, hanem idegrendszeri és fejlődéslélektani tény.

Az önkontroll nem velünk született képesség

A gyerekek agya fejlődésben van. Az önkontrollért, impulzusszabályozásért és következmények mérlegeléséért felelős agyterület – a prefrontális kéreg – gyermekkorban még éretlen, és csak serdülőkor végére, fiatal felnőttkorra alakul ki teljesen.

Ez azt jelenti, hogy egy kisgyerek biológiailag nem képes ugyanarra az önuralomra, mint egy felnőtt. Amikor dühös, kiborul, sír vagy "hisztizik", nem rosszalkodik – hanem az idegrendszere túlterhelődött.

A gyerek legtöbbször nem azt követi, amit mondunk – hanem azt, amit lát, tapasztal

A kutatások egyértelműen kimutatták, hogy a gyerekek érzelemszabályozása kapcsolati tanulás eredménye. Ezt nevezzük társas idegrendszeri szabályozásnak. Ha a szülő feszült, kapkodó, gyakran kiabál vagy elfojtja az érzéseit, a gyerek idegrendszere ezt tekinti "normális" működésnek. Itt nem tudatos döntésről van szó, hanem egy tanulási folyamatról. 

Mi történik, ha nincs minta az önkontrollra?

Ha egy gyerek nem kap következetes, megnyugtató mintát arra, hogyan lehet lelassulni, megnyugodni és feszültséget levezetni, ez olyan következményekkel járhat, mint: 

• impulzív viselkedés,

• szorongás,

• figyelmi problémák,

• dühkitörések,

• testi tünetek (hasfájás, fejfájás, alvászavar),

• vagy épp túlzott alkalmazkodás és érzelmi elfojtás.

Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ez elsősorban nem nevelési hiba, hanem idegrendszeri tanulási hiány.

A szülő idegrendszere a gyerek "biztonsági rendszere"

A gyerek akkor tud megnyugodni, ha van mellette egy felnőtt, aki képes saját magát szabályozni. Mert a szülő belső állapota közvetlenül hat a gyerek idegrendszerére.

Ezért a kulcskérdés: mit kezd a szülő a saját stresszével?

Mit tehet a szülő, ha érzi, hogy túl sok?

Az első lépés ne a szégyen és ne az önvád legyen. A stressz egy jelzés és nem kudarc.

Ha egy szülőként azt tapasztalod, hogy gyakran túlterhelődsz, nehezen tudsz megnyugodni, vagy a gyermeked viselkedése már érzelmileg túl sok, akkor nem a gyereket kell "megjavítani", hanem a felnőtt idegrendszerét támogatni.

A nyugalom tanítható, de előbb meg kell élni

A gyerekek önkontrollját nem lehet szabályokból megtanítani. Átélt állapotból tanulnak.

Ezért ha szeretnéd, hogy a gyermeked jobban kezelje a stresszt, fontos, hogy te magad is kapj támogatást. 

Ezt teheted akár megfelelő mozgással,  stresszoldó, idegrendszert megnyugtató masszázzsal, vagy olyan beszélgetéssel, kíséréssel, ahol kifejtheted a gondolataidat, amiktől feszült leszel és megtanulhatod kontrollálni a reakcióidat.

Ez nem luxus és nem önzőség, hanem befektetés a gyereked érzelmi biztonságába és a sajátodba is.

Mészáros-Sipos Laura – FocusPont 

Pedagógus, gyermekfejlesztő mentor, személyiségfejlesztő coach